A rémálmok

 

2008-ban kezdődött.

Persze előtte is előfordultak, kinek ne lennének rémálmai. Emlékszem, gyermekkoromban is álmodtam gyilkosságokról, ezek az álmok is a mai napig élénken élnek bennem.
De ami 2008 óta időszakosan zajlik e téren, az már nem normális. Egy évvel előtte, 2007-ben volt egy csúnya párkapcsolatom, ahol lelkileg és fizikailag is bántalmaztak. Ebbe nem szeretnék belemenni, a lényeg az, hogy azután kezdődött a lidércnyomás…

Ha jönnek a rémálmok, akkor azok napokon-heteken keresztül folyamatosan tartanak. Egy éjszaka akár többet is látok. Mindegyik egytől-egyig életszerű, hallom a hangokat, érzem a fájdalmakat. A legtöbb álomban gyilkosságokat látok. Van, amikor én vagyok a gyilkos, néha engem ölnek meg, de a legtöbbször külső szemlélő vagyok. Megjegyezném, hogy szinte soha nem nézek filmeket, tévét egyáltalán nem, és igyekszem kerülni az erőszakot, mert nem bírom elviselni. Ennek ellenére éjjelente csak úgy sorakoznak a vérrel, gyilkosságokkal, hullákkal tarkított ocsmány jelenetek. Gyakran ébredek sírva belőlük. Egyszer vonatbalesetekről álmodtam, az egyikben elütöttek három embert, a másikban az egész vasút kisiklott, és hullák hevertek a réten. Néha, ébredés után percekig nem tudok megszólalni, és egész nap nyomott a kedvem, bevillannak a képek az álmokból. Egyszer, amikor azt álmodtam, hogy egy férfi gyilkol egy másikat, hallottam az áldozat halálhörgését, és amikor felriadtam, még legalább egy-két percig ott csengett a fülemben. Volt olyan, hogy megkéseltek, és éreztem, ahogy belém fúródik.

Sokszor visszatérő elem a hisztériás dühroham, kiborulás, a menekülés. Néha, amikor már egy nagyon nyomasztó, nagyon emésztő pontra érek az álomban, felébresztem magam. Nem tudom, hogy csinálom, de azon a ponton mintegy utolsó menekülési lehetőségként valahol mélyen megsejtem, hogy ez álom, és minden erőmet összeszedve kinyitom a szememet, vagy az oldalamra gurulok, valahogy kitépem magam az egészből. De volt már olyan is, hogy amikor visszaaludtam, ugyanaz a rémálom folytatódott…

Ami még viszonylag sűrűn előfordul velem, az alvásparalízis, vagy más néven alvási bénulás. Aki nem tudná, mi ez, annak itt egy kis részlet a wikipédiából:
„Az alvási bénulás (más néven alvási paralízis vagy alvásparalízis) közvetlenül elalvás előtt, vagy felébredéskor jelentkezik, és legfeljebb egy-két percig tart. Az érintett a szemén kívül egy izmát sem tudja megmozdítani, így még beszélni sem tud. Gyakran kíséri félelemérzet, társulhatnak hozzá hallucinációk (lidércnyomás), vagy testen kívüli élmény.”
Meglehetősen ijesztő, amikor magadnál vagy, de nem tudsz mozdulni, megszólalni, és képtelen vagy jelezni a környezeted felé. Voltak ilyen esetekben hallucinációim is, például hogy az erkélyemen áll egy alak. Pánikba estem, de nem tudtam mit tenni. Néha ilyenkor visszaájulok az alvásba, néha nagy erőfeszítésekkel kiszakadok belőle, és sikerül az oldalamra fordulnom, vagy megszólalnom.

Az utóbbi hetekben minden álmomban visszatérő jelenet, hogy nem tudok beszélni, vagy nem látok rendesen. Például valakinek el szeretnék mesélni egy történetet, de hirtelen elfáradok, nem tudom kinyitni a számat, vagy egyszerűen csak eltűnik a hangom. Nincs periférikus látásom, sem a szememet, sem a fejemet nem tudom oldalra mozdítani, hiába erőlködöm, vagy elmosódnak előttem a betűk, ha el kellene olvasni valamit. A mai álmomban is mesélni próbáltam (A Rebecca című musical történetét vázoltam volna valakinek), és ott voltak a gondolatok a fejemben, hogy miképp szeretném előadni, de kimondani nem tudtam, vagy csak néhány szót sikerült kinyögnöm.

Amikor a pszichiáternek már sírva panaszkodtam, hogy nem merek elaludni lassan, mert kikészítenek a rémálmok, felírt egy erősebb nyugtatót, ami egy darabig használt. Jól aludtam tőle, és elhalványultak az álmok. Ha láttam is rémképeket, ébredés után elfelejtettem őket. De ez csak egy ideig használt, most visszatértek. Amikor megkérdeztem a pszichológust, hogy a rémálmaimmal hová fordulhatnék, meglepő választ kaptam: azt felelte, ez is a betegségem része, ezért nincs értelme külön kezeltetnem, mert ha majd megyek a terápiára, ott minden tünettel együttesen fognak foglalkozni. 

Úgy tűnik tehát, hogy a megmagyarázhatatlanul sok és durva rémálom egy újabb borderline-tünet. De ez sajnos nem könnyíti meg a helyzetet, mert továbbra is félek elaludni, előre rettegek, mit fogok látni, hallani, érezni. Pedig próbáltam már szépre gondolni elalvás előtt, de ugyanúgy jött. Megszokni pedig nem lehet, mert újra és újra felülmúlják magukat. 

Vajon ma mi ’szépet’ fogok álmodni?...