Mai álom (?)

Még azt sem tudom megmondani, mi a fene volt ez.

Nehezen aludtam el, aztán szokás szerint több mindent összeálmodtam az éjjel leforgása alatt. Jött erotikus álom, az is viszonylag sűrű, rémálomnak nem mondanám, inkább hiányérzetem támad tőle. Aztán meg jött valami olyan, ami valahol a rémálom és a hallucináció között helyezkedik el.

A szobámban voltam, pontosan ugyanabban a szögben láttam a helyiséget, mint ahogy az ágyamból rálátok. Vagyis mintha ébren lettem volna. A régi barbie babáim között kutattam, volt, amelyiknek már kihullott a haja, volt, amelyiknek akkor kezdett hullani, amikor hozzáértem, ijesztő volt. Találtam köztük egyet, amelyik a hasán feküdt, emlékeztem arra a babára, a való életben is kallódik valahol egy ilyenem. De amikor megfordítottam, beesett zöldes arca volt, bazi nagy szemekkel, mint valami szörny, vagy zombi, mint egy elcseszett horrorfilmben... rémülten lehajítottam. Itt megszakadtak a képek, majd megint a szobámban voltam, és körülbelül onnan folytatódott, ahol abbamaradt. A látásommal megint gondok voltak, folyton összeragadt a szemem, és nehezen nyitottam ki újra. Öcsém átjött, kikászálódtam az ágyból, és meg akartam mutatni neki, mi történt a babámmal. A földön hevert egy csomó játék. Öcsi mellettük térdelt.
- Nem látom, melyik az? - kérdezte. Közben felemelt egy Dragon Ball figurát, azt nézegette.
- Idenézz! Ez az! - Gyenge volt a látásom, ezért nehezen találtam meg a babát. A kezem is gyenge volt, ahogy utolsó erőmmel odatoltam öcsém arca elé a zombiarcú babát.
- Miről beszélsz? Még mindig nem látok semmit! Csak képzelődsz! - jött a felelet.
Nem... nem... nem!
A kép újra megszakadt. Aztán megint az ágyamban feküdtem, és egy női alakot láttam, aki elvileg a nővérem volt (nincs nővérem...). Próbáltam ránézni, de minden elmosódott volt, és a látásom... azt hittem, ébren vagyok. A szobám pontosan ugyanúgy állt, mint eredetileg, az ágyamból ugyanazt láttam, mint éber állapotban, leszámítva, hogy a polcoknál ott állt az alak. A konyhába menekültem, és hangosan beszéltem magamhoz. Emlékszem, remekül megfogalmaztam egy monológot, de olyan jól sikerült, hogy még rímelt is. Gyorsan le akartam írni, nehogy elfelejtsem, papírt, tollat kerestem... De azt hiszem, nem találtam. Elmosódott a kép, váltás, az utcán láttam magam, anyut kerestem, majd amikor megtaláltam, neki is összefoglaltam azt, amit le akartam írni. Sajnos már alig emlékszem rá, de valami ilyesmi volt a lényege:

A szüleimtől csodálatos gyermekkort kaptam, körbeöleltek szeretettel. De sajnos azt nem tudhatták, hogy még ez a szeretet sem bújtathat el a rémképektől, az árnyaktól, amelyek ott lapulnak a szobámban, az éjszakában, és amint minden elcsendesedik, rám telepszenek... és nem ment meg senki.