2015. február 20., péntek

Most amúgy jó


Múlt hétvégén átestem egy holtponton, amikor is kibukott belőlem az elmúlt néhány hét összes feszültsége, és nagyon nem láttam értelmét a folytatásnak. De a szeretteim mellettem álltak, és belőlük töltekezem. Most már jobban vagyok, elfogadtam a jelenlegi helyzetemet. Megbékéltem a kisbaba-kérdéssel. Mármint persze kicsit félek a közelgő műtéttől, hogy vajon mi lesz, hogy fog sikerülni, mit találnak ott, de igyekszem nem hergelni magam rajta, és azt is elfogadtam, hogy nem mostanában lesz gyermekem. Rendes esetben talán nem is sürgettem volna a témát annyira, amennyire az elmúlt időszakban tettem, de annyi hatás ért, annyi minden történt, amitől megijedtem, és bepánikolva mihamarabb teherbe szerettem volna esni... Mint azt már többször említettem ebben a blogban, évek óta vágyom egy gyermekre. Saját magam életét megnehezítve makacs fejjel elhatároztam, hogy legkésőbb huszonhét évesen már szeretném is megszülni az elsőt - természetesen mint feleség, az esküvőt huszonöt éves koromra képzeltem el. Nem hinném, hogy ezzel egyedül vagyok, biztosan jó néhány lánytársam elképzeli, kitalálja a számára ideális jövőképet, dehát ember tervez, Isten végez. Február nyolcadikán a huszonhatot töltöttem be, és muszáj volt szembenéznem a tényekkel: nem úgy alakult az életem, ahogy én azt elképzeltem. Nem vagyok férjnél, nem vagyok még csak eljegyezve sem, gyermek pedig továbbra is csak a fejemben létezik. Továbbá nem vagyok elég érett és felelősségteljes, ahogy ebben a korban már lennie kellene. Decemberben volt az a majdnem-terhesség, kiderült a ciszta, kiderült a másik ciszta, kiderült az endometriózis... és mindez, ahogy lenni szokott, egy nagy elegyként kibukott belőlem. Aztán elgondolkodtam. Hosszasan és mélyen. És megvilágosodtam. Amiket már korábban is szajkóztak a szeretteim, az végre hozzám is eljutott. Mert hát tudjuk, hogy van ez: adhatnak tanácsot az emberek, rávilágíthatnak nyilvánvaló vagy kevésbé nyilvánvaló dolgokra, rámutathatnak pozitívumokra az érdekelt fél adott élethelyzetében, de minderre saját magunknak kell rádöbbenni, nekünk kell meglátni. Addig hiába próbálják megmutatni mások, felfogjuk ésszel, amit mond, de nem érezzük át, amíg a lelkünk nem nyílik ki felé a megfelelő pillanatban.

Mi volt a megvilágosodás? Az, hogy van egy csodálatos párom, akivel együtt élek. Az, hogy még másfél éve sem tart a kapcsolatunk, de már mennyi mindenen keresztülmentünk, és mennyire szépen haladunk előre. Milyen nagyszerű dolog, hogy vele élhetek! Hogy nap mint nap láthatom, vele alhatok el, vele kelhetek, hozzá megyek haza, vagy ő tér haza hozzám. Megvannak a közös kis szokásaink, vicceink, rengeteget nevetünk együtt. Van egy férfi, aki esélyt és időt ad nekem a fejlődésre, aki látja bennem a potenciált, aki hisz bennem és a kapcsolatunkban. Miért is rágtam szegényt a házasság-gyerek témával, amikor már ezek nélkül is annyi mindent elértünk? Korábban egyik párkapcsolatom sem fejlődött ilyen rohamosan és ilyen eredményesen. Ha továbbra is szépen haladunk, ha a boldogságra törekszünk, és a jelenből hozzuk ki a legtöbbet... ha úgy kell történnie, akkor úgyis el fog jönni az ideje az eljegyzésnek, esküvőnek, gyermekvállalásnak, sürgetés nélkül. Ismerem már őt annyira, hogy tudjam, nem az a fajta férfi, aki hátradől és húzza az időt. Neki is fontos, hogy jól érezze magát a kapcsolatban, és ő is szeretne haladni.
Így, hogy mindezt végre nem csak ésszel gondoltam végig, hanem az érzéseimmel is felismertem, végre megnyugodtam. Most már nem sürgetem magam, és nem görcsölök azon, hogy mikor mit hoz a jövő. Megpróbálok kis léptekben haladni, figyelni a kapcsolatomra, és nem utolsó sorban önmagamra is, hogy ne gátoljam a saját gyógyulásomat.

Tegnap nagyon jó napom volt. Öcsimmel és egy barátunkkal elmentünk biliárdozni, és ezt egy kis sétával is egybekötöttük. Magammal vittem a rollert, és azzal hasítottam :P Rendesen feldobódtam tőle, hiszen friss levegőn voltam, mozogtam, és közben barátok is körbevettek.
Ma, miközben reggelit készítettem magamnak és kávét főztem, valami furcsa nyugalom és béke áradt szét bennem. Jó érzés volt összeállítani magamnak a kávét, négy helyett csak két szendvicset enni, és azt is lassabban, nem pedig behabzsolva... valahogy jó volt.
:)

2015. február 4., szerda

Rossz hírek


Sajnos nem szolgál jól az egészségem, valahogy rám jár most a rúd. Mint írtam még decemberben, a jobb petefészkemen cisztát találtak. Pénteken kiderült, hogy már a baloldalin is van, ma pedig endometriózist diagnosztizáltak. Műteni kell majd, az időpontot még nem tudom, hétfőn lesz az egyeztetés.
Ez egy elég veszélyes betegség, sok veszélyfaktort hordoz magában. Közülük a legrettegettebb a meddőség. Nagyon remélem, hogy ez nem következik be, és problémamentesen sikerül leszedni, de most rettegek, kimerült vagyok idegileg, és kétségbeesettnek, elkeseredettnek érzem magam. Pontos információkat tulajdonképpen műtétkor (illetőleg utána) tudunk meg.
Így lesz boldog a születésnapom... de nem érdekel, csak saját gyermekem lehessen... lehessen :'(