2016. január 31., vasárnap

Január vége

Ma van január utolsó napja, holnaptól pedig elkezdődik a február, ami mondhatni a kedvenc hónapom. Hatodikán lesz a névnapom, nyolcadikán a születésnapom. Mivel az utóbbi hétköznapra esik, ezért a nevem napján ünnepeljük meg baráti körben a születésnapomat is, tehát név-és szülinapi buli lesz. Már várom :)
Most kicsit jobb a kedélyállapotom. A hétvége egész jól telt, tegnap bevásároltunk, este filmet néztünk. Ma pedig foglalkoztunk kicsit a malacokkal, aztán elmentünk a Csészényi kávézóba, utána pedig mekiztünk. Hazafelé menet sokat nevettünk :) Jó volt végre kicsit kettesben kimozdulni és programot csinálni.
Tervezem, hogy jövő héttől elkezdem az úszást. Kicsit tartok tőle, milyen lesz elsőre, teljesen egyedül (jó, leszámítva a többi úszót), de azért bizakodom.
Nem fog hiányozni a január, sok volt benne a sírás, a mélypont, ráadásul elkaptam egy csúnya vírust is, egy hétbe tellett kimászni belőle. Viszont elkezdtem olvasni a karácsonyra kapott Jacqueline Wilson könyveket, és amennyire féltem az angol nyelven történő olvasástól, egészen belerázódtam. Ma már a negyedik kötetnek kezdtem neki. Születésnapra is JW-könyveket kértem mindenkitől, szeretném begyűjteni az összeset. :)

2016. január 25., hétfő

Thalassa

Már a nevüktől elfog az ideg. Hihetetlen és talán szánalmas is, de még mindig nem sikerült megemésztenem, hogy elküldtek. Úgy értem... az ember felkeres egy helyet, mert segítségre van szüksége, és négy hét után kiadják az útját egy durvább tünete miatt? Ennyire menthetetlen eset vagyok?
Gyűlölöm az egészet. Gyűlölöm, hogy az egyik felem visszakívánkozik, a másik felem pedig meg van sértve, hiszen nagyon csúnyán távolítottak el. Mint egy közveszélyes őrültet. Már nem vagyok benne biztos, van-e értelme visszamennem, és újra megpróbálnom, amikor letelik a fél év türelmi idő.
Minden éjjel velük álmodom, és ez kikészít. Tegnap este észrevettem, hogy az egyik thalassás lány letörölt az ismerősei közül, és megint összeomlottam. Pedig még csak nem is kedveltem különösebben. De mégis, a tény, hogy törölve vagyok, az újabb pofon, az újabb jelzés, hogy én kiestem ebből a körből, megint én vagyok a kívülálló, a kinézett, a kitaszított... hogy ők ott vannak, összetartó csoportként, én meg itt, senyvedve az árnyaim között, és csak magamat hibáztathatom, a dührohamaimat, amik több mint tíz éve teszik tönkre az életemet, a környezetemet, elmarják a szeretteimet, és még egy pszichiátriai helyről (!) is elküldenek miatta. Ezek után miért érezzem azt, hogy van értelme folytatnom a küzdelmet?
Ez volt az utolsó reményem, és most csak tétlenül kallódom, nem vagyok képes újabb csoportokat, ilyen-olyan beszélgetős izéket keresni, mert most érzem azt, hogy elég, elfogyott az erőm, túl sokáig küzdöttem. Jelenleg nem bízom a gyógyulásban. Pedig mindennél jobban vágyom rá. De egyre inkább azt érzem, hogy nincs esélyem.

2016. január 10., vasárnap

Idei első

Idén még nem írtam, úgyhogy ideje ennek is. Bevallom, néha félve nyitom meg ezt a lapot. Félek, mert olyan, mintha ide zárnám azt a sötét énemet, akivel nap mint nap meg kell küzdenem, és ha szembenézek vele, talán összeroppanok. Azt is megfigyeltem már néhányszor, hogy ha valami pozitív, reménykedő bejegyzést írok, még aznap másnap beüt a krach. Mintha legalábbis elszólnám magam, vagy mi. De mindegy. Vezetnem kell tovább, mert nem véletlenül kezdtem bele az írásába annak idején.

Szóval élek, telnek a napok. Minden napra jut egy kisebb-nagyobb rosszullét, egy mélypont, általában estefelé, amikorra elfogynak a teendők, vagy az erőm fogy el, és összeomlik a nap folyamán építgetett kis kártyavár. De legalább vannak kisebb tervek. Sanyi vett nekem egy úszóbérletet, beszereztük hozzá a kellékeket is, úgyhogy úszni fogok. Valamit muszáj mozognom, és mivel korlátoltak a lehetőségeim, ezért ez megfelelő lesz. Már csak azért is, mert nagyon rossz a hátam/derekam, a napokban jobban elkezdett fájni, annak is jót fog tenni az úszás. Márciustól diétázni is fogok. Két albumom (két külön projekthez) nagyjából elkészült, még egy-egy számot szeretnék újra felénekelni, aztán nekirugaszkodom az önerőből kiadásnak. Azzal is lesz meló, igyekszem majd lassan, kényelmesen, lépésről lépésre. Elvégre szerencsére nem sürget ezzel senki, nem kell sietnem, csak a magam tempójában.

Az új gyógyszerem mostanra úgy-ahogy beállt. Az első két hétben voltak durva és kellemetlen mellékhatások (többek között nagyon szélsőséges hangulatingadozások), de ezek már múlófélben vannak.

A szilveszter egyébként meglepően jól sikerült. Ahhoz képest, hogy egyáltalán nem volt semmi kedvem hozzá, sikerült kicsit elengedni magam. Átjött két barátunk, négyesben töltöttük. Beszélgettünk, játszottunk, sokat nevettünk. Szóval ez így volt jó. :)

Holnap Békásmegyer, ügyintézés, pszichiáter. Meg egy kis pihenés a családnál.