Három éve együtt

Nagyon kellett már ez a hétvége. Volt egy elég nyűgös és szomorkás időszakom az elmúlt egy-két hétben, bekaptam egy vírust, napokon át nem láttam senkit Sanyin kívül - őt is csak esténként, amikor hullafáradtan hazaesett, és már szinte semmihez nem volt energiája. Mivel főleg a torkomra ment rá a vírus, ezért énekelni sem tudtam, ami frusztrált, mert három új zenét is felvettem, már csak az ének hiányzott hozzájuk. Szerda este durván kiborultam, rég voltam ilyen rosszul, az az üvöltve sírós dühroham. :(
Csütörtökön anyu meglátogatott, velem volt szinte egész nap, kaptam tőle vigasztaló Barbie babát is. Jót tett a látogatása, sokat beszélgettünk meg nevettünk, irtó jólesett. A péntek megint egy idegőrlő nap volt. A lakást ellepték a legyek, viszont féltem kinyitni az ablakot, mert a külső üvegén pedig poloskák másztak. Bogárfóbiám van, ha egy-egy poloska felbukkan, azzal még elbánok, van egy erre a célra befogott kis dobozunk, aminek segítségével kitessékelem. De ha már hat-hét figyel az ablakon, meg kettőt lépek és belefutok (mert ugye most invázió van), olyankor már a sírógörcs és a sikítófrász kerülget. Ráadásul Sanyi nagyon későn ért haza, meg sem tudta előre mondani, mikor végez, mert a munkahelyén az október elseje gázévváltás, fontos esemény, amit sok munka előkészíteni. Szóval itt remegtem egyedül a lakásban, a legyek is megőrjítettek, aludni sem tudtam tőlük, grrr. Végül Sanyi vállalta, hogy ha kinyitjuk az ablakokat, kizavarja a bogarakat, így megoldottuk.

Még szombat reggel is nagyon megtépázottnak éreztem magam, de amint megérkeztünk Parádfürdőre, minden nyűgösségem elszállt. Egy wellness hotelbe foglaltunk szállást, szombati érkezéssel és hétfői távozással, hogy így ünnepeljük meg kapcsolatunk harmadik évfordulóját. Szavakkal nem tudom elmondani, milyen gyönyörű az a hely. Utoljára talán Harkány nyűgözött le ennyire. A szállodát parkok, gyönyörű fák és hegyek övezték, a csörgedező patak fölött kis hidak voltak. Csak megbűvölten néztem az őszi színekbe öltözött parkot, és nem győztem fotózni. Vacsoraidőig kint sétáltunk, aztán belakmároztunk, a reggeli és a vacsora svédasztalos volt. :)
Bár az évforduló maga vasárnap, 2-án volt, úgy döntöttünk, az ajándékokat szombaton adjuk át egymásnak. Azt hiszem, elmondhatom, hogy mindkét fél részéről telitalálat volt, amit kapott.
Sanyi egy 2017-es zsebnaptárral lepett meg, amit saját maga dobott fel személyes, ránk jellemző dolgokkal. A fontos dátumokat külön kiemelte mókusos-vidrás képekkel, cuki üzeneteket írt ide-oda, szóval valami hihetetlenül édes lett. :)

Én megszereztem Sanyinak két kedvenc Pokémonját figurában (mert újabban rákaptunk a közös Pokémon sorozatnézésre), és lerajzoltam neki egy nagy lapra az eddigi három évünk emlékezetes momentumait. Nagyon örült nekik :)

A vasárnapunk is hihetetlenül jól telt, nagyon sok mindenre sort kerítettünk. Kipróbáltuk a wellness-részleget, imádtam! Volt jacuzzi, ülőmedence, úszómedence, sóbarlang (meg persze szauna is, de azt utálom, oda csak Sanyi ment). Olyan jó volt csak ülni a vízben, hátradőlve, lehunyt szemmel lazítani, nem görcsölni semmin. Sanyival is annyira visszataláltunk egymáshoz - nem mintha olyan durván eltávolodtunk volna, csak mostanában kevés időnk és energiánk volt a másikra, és ez picit megviselt. De most felszabadultan bolondoztunk a medencében, sokat nevettünk és poénkodtunk, meg mindenféle komolyabb dologról is elbeszélgettünk. Például most mindketten rákaptunk a Duolingóra, ő németet kezdett el tanulni rajta, én lengyelt. Ezzel kapcsolatban is csomót beszélgettünk meg elmélkedtünk, melyik szó hogyan jöhetett, illetve próbálgattuk a friss nyelvtudást, ki milyen mondatot tud már egészben elmondani. Ping-pongoztunk is, hát mókás volt, mert tizenegynéhány éve nem játszottam ping-pongot :D Nagyon élveztem!
Voltak irtó cuki cicák is a környéken, az egyik még azt is hagyta, hogy kézbe vegyük. :)

Vasárnap este felavattunk egy új társasjátékot, amit még odafelé vettünk féláron. Party Alias a neve, szókörülíró játék, nagyon jó.
Hétfőn, vagyis ma reggel még pancsoltunk kicsit, aztán jöttünk haza.

Számomra az évfordulók mindig fontosak voltak. Egy kapcsolat fenntartásáét tenni, dolgozni kell, mindkét félnek. Ilyenkor pedig meg lehet pihenni, együtt ünnepelni, lazítani, megemlékezni kicsit a magunk mögött hagyott évről, látni, honnan hová fejlődtünk ezalatt.

Amikor ma délután járkáltam a lakásban, azt vettem észre, hogy Sanyi tekintete elréved valahova, és mosolyog. Azt hittem, kiszúrt valami jópofát, vagy épp egy hülye viccen töri a fejét, de azt felelte, "csak jó a kedvem!"
És ez zene volt füleimnek. :) <3