2016. november 10., csütörtök

Burok

Kedden felkerestem a pszichiáteremet a leszázalékolás ötletével. Azt mondta, meg lehet próbálni, van hozzá elég kórházi/pszichiátriai papírom. A különféle zárójelentések, szakvélemények pakolászása között rájöttem, hogy a Thalassa ház az egy év alatt még mindig nem küldte ki a zárójelentésemet az ott töltött időről... Fasza. Őket is fel kell majd hívnom ez ügyben. A pszichiáterem adott időpontot 29-ére, hogy akkor menjek vissza, addigra megírja azt a papírt, ami kell a leszázalékolás elindításához. Azzal majd el kell battyognom a háziorvoshoz, aki ad majd egy nyomtatványt, azt ki kell töltenem, aztán nem tudom. Meglátjuk. De lényeg, hogy elindultunk az úton.
Továbbá beszéltem a pszichiáteremmel az alvásgondjaimról. Felírt egy erősebb feszültségcsökkentőt, két napja szedem elalvás előtt. Ma nagyon sokáig aludtam és iszonyatosan rossz a kedvem, nem tudom, ezt a gyógyszerváltás, az időjárás vagy valami más okozza-e. Kissé szélsőséges a hangulatom, tegnap például itt volt anyu, és vele nagyon jól éreztem magam. A mai napot viszont legszívesebben átaludtam volna, alig bírtam rávenni magam, hogy kimenjek az utcára - de muszáj volt, mert a malackáknak elfogyott a táp, és ennem is kellett valamit. Szóval ezeket elintéztem, de végig olyan lebegés-érzésem volt, a fejem mintha víz alatt lenne, nem tudok gondolkodni, szétesik a figyelmem, mintha valami fura bűvölet alatt állnék. Kihullik a fejemből minden, azt sem tudom felidézni, fél perccel ezelőtt min gondolkodtam, száraz falevélnek érzem magam, amit ide-oda sodor a szél.
Óriási megkönnyebbülés volt visszajutni a lakásba, végre biztonságban lenni.

Holnap meglátogat öcsim, akit már szintén nagyon rég láttam, és olyan jó lesz végre találkozni. :)
Sanyi megint ügyel, most olyan hülyén jött ki, hogy két héttel ezelőtt is ügyeletes volt, meg most is. Tegnap kicsit elkenődtem valamin, és akkor sem tudott teljességgel mellettem lenni, megvigasztalni. Szóval grrr...
Képtelen vagyok most többet írni. :(

2016. november 5., szombat

Sorstárs

Sok minden történt mostanság, volna miről írnom, és holnap majd fogok is, de most másról van szó. Néhány hete levelezem egy kedves lánnyal, Hajnival, aki sajnos pontosan ugyanazon megy keresztül, mint annak idején jómagam. Tizenhét éves, szóval egy tízessel vagyok nála idősebb. Kicsit a fiatalkori énemet látom benne, amellett pedig nagyon szimpatikus lány. Egy házi dolgozat témájaként a Borderline-személyiségzavart választotta. Engem nagyon meggyőzött az írása, és szeretném veletek is megosztani. Már csak azért is, mert nagyon fontosnak tartom, hogy figyeljünk erre a korosztályra (is), hiszen ez az alattomos állapot ilyentájt kezdődik leggyakrabban, és máig hajlamosak összekeverni afféle "tinédzser hisztivel".
Tehát íme, Tóth Hajnalka írása. Aki felvenné a kapcsolatot vele, itt megteheti: http://ask.fm/tothhajnalka99



"Beadandó munkámként egy érdekes, ámde keveset hallható témát választottam. A Borderline személyiségzavarról fogok írni, mely csak a lakosság 2-3%-át érinti, viszont nagyon kegyetlen tud lenni.
Magát a Borderline szót egy Zilboorg nevű elmeorvos használta 1931-ben. Felfedezte, hogy egyes személyiségzavarok átbillennek egy másikba, ami alapján arra is rájött, hogy a skizofrénia és a neurózis átmenete egy újabb személyiségzavart képez, ez a Borderline. Úgy vélem, hogy ez azok közé tartozik, amit csak nagyon kevesen ismerünk igazán. Nem hallunk róla a hírekben, nincs benne a tankönyveinkben, de még csak a neten se futunk össze ezzel a kifejezéssel.
A Borderline, más néven határeseti személyiségzavar, igencsak megnehezíti az ember életét. Talán a legjelentősebb nehézséget az jelenti, hogy aki ezzel a zavarral küzd, annak sűrű, és nagymértékű hangulatingadozásai vannak. Ezeket nem igazán tudja kontrollálni, és képes egyik percben még a világ legboldogabb emberének lenni, míg a másik pillanatban a depresszió fogja el. Mondhatjuk azt is, hogy fejletlen jellemük van, hiszen egy adott szituációra nem mindig ugyanúgy reagálnak. Felfedezhető bennük egy kis skizofrénia, mikor úgy érzik, hogy kettő, vagy akár több énjük is van. Ez nagyon megnehezíti az életüket, főleg akkor, ha a személyiségeik teljesen szélsőségesek egymással szemben. Sajnos ez a személyiségzavar nem csak azt az egyént érinti, akiben megtalálható, hanem az összes körülötte lévő személyt is. A családját, barátait, párját, ismerőseit. Itt nem csak egy ember szenved.
A Borderline szindróma fontos jellemzője még, hogy ”gazdája” hihetetlen módon érzékeny, és mindent teljesen másképpen él meg, mint egy átlagos ember. Ezt nagyon nehéz felfogni, vagy egyáltalán ismertetni valakivel, hogy ez mégis hogyan működhet. Tegyük fel, hogy a barátodat elhívod egy programra, amire ő nem-et mond. Nem csüggedsz, hiszen megérted, hogy dolga van, nem ér rá. Egy Borderline emberben viszont össze fog dőlni a világ. Úgy érzi, hogy a másiknak már nincs szüksége rá, nem szereti őt, és egyedül marad. Elutasítva érzi magát, jelentéktelennek. Minden dolgot felnagyítanak, de nyilván nem akarattal. Az érzéseknek nem lehet parancsolni, s így ezt ők sem tudják végrehajtani. Csak érzik, hogy fájdalmas, és kegyetlen. Fogalmuk sincs arról, hogy igazából ez ”beteges”, és egyáltalán nem normális. Ők ezt kapták, nekik nincs más. Ebből az érzékenységből válik ki az is, hogy nagyon hamar ragaszkodnak, ezáltal sokszor durván féltékenyek is. Ki akarják sajátítani az embereket, mert félnek, hogy nem marad mellettük senki sem. Ha valaki végre szóba áll egy Borderline-nal, és elfogadja őt, akkor mindenképpen arra törekszik a fura állapotban szenvedő egyén, hogy csak ő legyen a másik életében, és senki más. Nem akarja elveszíteni azt a néhány embert, aki végre elfogadta. Ebből brutális féltékenységek törhetnek ki, akár oktalanul is. Pont ez az, ami miatt egy Borderline embernek nincsenek kapcsolatai. A legtöbb ember elmenekül, ha valaki ki akarja sajátítani. Persze a személyiségzavaros sokszor nem is érti, hogy miért akarná ”kisajátítani”, hiszen számára ez a normális. Ilyen az, ha szeret valakit. Számára ez csak szeretet, csak kedvesség. A társaikat pedig sokszor összezavarják. Az utolsó találkozó által ítélik meg őket, s nem mindig tudnak a milliónyi jóra gondolni, amit tettek értük, ha haragban váltak el egymástól. Sokszor csak a rossz ragad meg bennük, hiszen az az erősebb, és sokszor a több is.
Ezek az emberek nagyon nehezen kezelik – ha egyáltalán tudják kezelni – az indulataikat, ezért sűrű a dühkitörésük, amit akár néhány tányér, pohár is bánhat. Viszont sokszor nem akarnak fájdalmat okozni azoknak, akik miatt rossz állapotba kerültek, s ezért idegességüket inkább saját bőrükön vezetik le. Igen, sűrű az önbántalmazás, illetve az öngyilkossági kényszer se hiányzik az ilyen emberek nagy részéből. Sokan még fenyegetőznek is azzal, hogy öngyilkosságot hajtanak végre, ha valami nem úgy sikerül, ahogy ők szeretnék. Persze nem mindig gondolják komolyan, de így próbálják felhívni a figyelmet, hogy nekik szeretetre van szükségük, hogy ők már nagyon egyedül érzik magukat. Szánalmas tett, de ők ezt nem mindig tudják felfogni, hiszen csak segítséget akarnak, megértést.
Sokuknak jelen lehetnek úgynevezett disszociatív tünetek is. Gondolhatja azt, hogy üldözik, elkülönül magától, vagy úgy érzi, mintha lebegne. Nem hosszú történések ezek, de kissé megviselőek, bár talán ez az egészben a legjobb, hiszen a lebegés egyfajta nyugodtság-érzettel jár, ami kicsit megkönnyíti, az egyébként nagyon ideges lelkiállapotban lévő lelket.
Sűrűn éreznek a borderline emberek ürességet, magányosságot. Sokszor az egyedüllét annyira megkeseríti életüket, hogy teljesen üresnek érzik magukat (sokszor ebből indulhat a lebegés érzése). Sűrűn szoronganak, általában kiközösítettek, és magukra hagyatkoznak, hiszen nem találják helyüket a világban, sokszor már azt sem tudják, hogy kik is ők valójában.
Nagyon jellemző tényező még, hogy az ilyen emberek általában minden apróságot felfújnak, és teljesen másképpen élnek meg, mint egy átlagos ember. Jobban kell vigyázni a lelkükre, sokkal több törődést, figyelmet, szeretetet, biztatást, dicséretet és megértést igényelnek. A legtöbbjüknek az önbizalma elég hiányos, ezért a negatív szavak nagyon le tudják rombolni, és rengeteg pozitív szónak kell elhangoznia róla ahhoz, hogy azok a rosszak egyensúlyba kerülhessenek, és a fejében megindulhasson valamiféle önbizalom-fejlődés.
Úgy gondolom, hogy keveset mondtam róla, hiszen ezt hosszú oldalakon keresztül lehetne fejtegetni. Nagyon összetett, és igencsak bonyolult személyiségzavarról van szó. Lehet ez gyengébb, vagy erősebb jellegű is, de mindenféle módon megnehezíti az ezzel kapcsolatba lépők életét. Sajnos még nehezen ismerik fel, szóval a tinédzser korosztálynál inkább „kinőhető hiszti”ként emlegetik, hiszen 18 éves kor alatt egyébként sem mondhatják valakire azt, hogy ilyen állapotban van.
Szerintem nehéz lehet magával a Borderline-nal együtt élni, de egy olyan embernek sem egyszerű, aki egy ilyen zavarral küzdő emberrel él együtt. Mindegyikőjüknek nehéz ez, és rengeteg megértésre, és beszélgetésre van szükség ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak a másik életéhez, és tudják értékelni a jó dolgokat, még az ilyen nehéz helyzetben is. Nem olyan ez, ami csak úgy elmúlik egyik napról a másikra, hiszen általában csak hosszú-hosszú terápiákkal, foglalkozásokkal lehet ezeken a tüneteken javítani, viszont eltűnni sosem fognak.
Az ilyen embereket mindenképpen támogatni kell, és megérteni a helyzetüket. Bele kell élnünk magunkat abba, hogy vajon ők mit érezhetnek, mit gondolhatnak. Nagyon nehéz, hiszen sok figyelmet, és a büszkeségünk teljes feladását igényli, viszont szerintem megérheti. Egy Borderline az érzékenységével nem csak rosszat, de jót is tud okozni, hiszen nagyon tud szeretni, hűséges, ragaszkodó, és milliónyi jó tulajdonsága akad még. Talán angyaloknak nevezném őket, akik szárnyaikat valahol elhagyták, és egy kis „hiba” esett a rendszerükbe, hiszen ők éreznek, a mai világgal ellentétben. Értékelik a jó dolgokat, és sokat akarnak adni. Sokszor még a világot is jobbá akarják tenni (ami persze lehetetlen, de a szándék megvan). Összegezve azt mondanám, hogy köztük is vannak jobbak, rosszabbak, de mégis értékes személyiségek. Nem sokan bírnák ki azokat a tüneteket, amikkel ők naponta megküzdenek. Akármennyire is akarnak időnként meghalni, valójában nagyon erős személyiségek, hiszen legtöbbjük képes ellenállni a halál vágyának, és küzd az életben, kitart.
Sűrűn foglalkozom hasonló témákkal, hiszen nagyon közel állnak hozzám. A Borderline pedig kifejezetten érdekes, és összetett dolog. Túl keveset foglalkoznak mostanában az emberek hogylétével, és a lelki állapotukkal. Szerintem egy egyénnek nem csak a tudása a fontos, hanem a lelki állapota, illetve a világról alkotott képe is. Sajnos a mai világban egyre kevesebb az érzelem, és a megértés. Ezen rengeteget kellene változtatnunk, hogy sokkal kevesebb negatív esemény történjen a világban."