2017. május 30., kedd

Hullámvölgy

Juj.

Most látom, hogy kissé elmaradtam a bejegyzésekkel. Na, akkor így hónap végén jelentkezem.
Akik a Határeset youtube-csatornámat is követik, találhattak ott egy új feltöltést, aki pedig nem látta még, ajánlom figyelmébe: közös videó Sanyival, amiben beszél arról, ő hogyan éli meg az állapotomat.

És akkor a jelenről.

Sajnos nem vagyok jól. Talán az egyik legrosszabb a mostani állapot: konkrétan napi szinten, sőt, sokszor egy napon belül is erős hangulatingadozásaim vannak. Az egyik percben jól vagyok, aztán összeomlok. Próbálom minden maradék erőmmel lekötni magam, de mostanra elfáradtam. A rémálmok már szinte minden éjjel befigyelnek, az alvászavar továbbra is tart. Nem érzem jól magam a bőrömben, nem találom a helyemet, és rossz gondolataim támadnak.
Ezt a bejegyzést sem tudom rendesen megírni. Csak gondoltam, adok magamról életjelet.
Jövő szerdán felkeresünk Sanyival egy új pszichiátert, aki elvileg jártas alvászavar-rémálom témakörben is. Jelenleg ez a legsúlyosabb dolog nálam. Képtelen vagyok rendesen kipihenni magam. Szóval meglátjuk, vele mire jutunk.
Ennyit tudtam most összekaparni. Sajnálom, rosszul vagyok.

2017. május 1., hétfő

Az elmúlt hetek

Nem érzem valami jól magam. Egész nap nyűgös vagyok és rosszkedvű. Most is nehézkesen veszem rá magam az írásra, de már rég jelentkeztem, és nem szeretném elhanyagolni a blogot.

Az elmúlt hetek elég zavarosak voltak. Áprilisban, húsvét előtt úgy jártam, hogy elfogyott az antidepresszánsom, és egy teljes hétig nem tudtam szedni. Önhibámon kívül történt a dolog, valahogy minden összejátszott ellenem. Kezdve ott, hogy arra gyanakszom, egy levélnyi gyógyszer elkallódott valahol, mert a nyugtatómból és az alváshoz kellő gyógyszerből még gyanúsan sok volt, és ezeket mindig egyszerre íratom fel. Ráadásul ez egy újfajta antidepresszáns, három évig ugyanazt az összetevőjűt szedtem, és a jelek szerint hozzászokott a szervezetem, vagy valami, mert nem hatott - ezért váltottunk.
Amikor láttam, hogy el fog fogyni, és sehol nem találtam többet itthon belőle, elhatároztam, hogy kedden elmegyek íratni. Ez ugye ilyenkor másfél órányi utazás oda, másfél órányi vissza, mert a harmadik kerületbe vagyok bejelentve. Erre hétfőn kiújult a lumbágóm takarítás közben, egy rossz mozdulattól. Ágynak estem, baromi nagy fájdalmaim voltak, nemhogy Békásmegyerre, de még a mosdóba is alig bírtam kivánszorogni. Az az egy szerencsém volt, hogy az előző lumbágóm idejéről maradtak még gyógyszereim és kenőcsöm, így azoknak köszönhetően viszonylag hamar jobban lettem. Addigra viszont elérkezett a négy napos hosszú hétvége, benne a húsvéttal, szóval azon a héten már nem tudtam eljutni gyógyszert íratni.
A hét első felében még nem éreztem meg ennek a hatását, legyintettem is, amikor Sanyi figyelmeztetett: ha úgy érezném, minden összeomlik bennem, tudatosítsam magamban, hogy ez csak az antidepresszáns hiánya.
Szerdán éreztem meg, csütörtökre elfajult. Elkezdett egyre durvábban zsibbadni a fejem. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha csak megmozdítottam a fejemet, a szemgolyóimat, vagy szóra nyitottam a számat, belém nyilallt. Emellett iszonyatosan szédültem. Nem voltam magamnál.
Ezzel együtt felszínre jött egy olyan mocskos szörnyeteg belőlem, akivel évek óta nem találkoztam, és meg kell mondjam, baromira nem is hiányoltam. Agresszív lettem. Belekötöttem mindenbe és mindenkibe, tomboltam, ámokfutást rendeztem a Facebook-lapomon. Összevesztem két barátommal, letöröltem egy csomó ismerősömet, csak úgy okádtam magamból a tüzet. Legszívesebben mindent darabokra zúztam volna. Szegény Sanyinak is kijutott a jóból, őt is csesztettem, de szerencsére jól kezelte. Percenként ingadoztam a sírógörcsök és a hisztérikus röhögések között. Ijesztő és durva volt az egész. Így telt a mi hosszú hétvégénk... Mondjuk a húsvétot jól le tudtuk vezetni, abba nem rondított bele. Csináltam csirkesalátát és töltött tojást, ebben ki is merült a dolog, de nekünk jó volt így.

Kedden első utam Békásmegyerre vezetett. Persze a pszichiáterem szabadságon volt, mert miért ne... de kisírtam az asszisztenstől, hogy írjanak fel nekem gyógyszert. Szerdára elmúlt a zsibbadás a fejemből, és jobban lettem.

(18+)

Viszont nagyon kétségbe vagyok esve, mert egyetlen pozitívumot tapasztaltam az egyhetes gyógyszerkihagyás alatt: visszatért a libidóm. Én mindig is nagyon aktív voltam ezen a téren. Két-háromnaponta igényeltem a kielégülést, ha négy-öt napig nem könnyítettem magamon, akkor álmomban élveztem el. Viszont ha gyógyszert szedek, az betompít, és nemhogy nem kívánom a dolgot, de még ha meg is próbálok magamhoz nyúlni, nem megy, nem tudom eljuttatni magam a csúcsra. Abban az egy hétben, amíg nem szedtem a bogyót, megint kívánós lettem, gyorsan és könnyedén elélveztem, és annyira jó volt... Így meg úgy érzem magam, mint akinek levágták az egyik karját, vagy mintha egy részem szunnyadna, és nem térne magához. Utálom az egészet, hányni tudnék magamtól.

(18+ vége)

Amikor jött a hidegfront, az is megviselt - persze tudom, másokat is -, volt, hogy egy egész napot átaludtam.
Múlt hét előtti hétvégén, tehát 22-23-án Sanyi húgának az esküvőjén voltunk. Szerencsére jól viseltem, kicsit féltem, hogy épp milyen állapotban leszek, de minden rendben ment. :)

Ami viszont gond, hogy egyelőre nem tudok leszokni a vízipipáról. Jelenleg az az egyetlen, ami kikapcsol, de tudom, hogy káros, és viszi a pénzt is. Most még ráadásul a dohány körül is variálások mennek, lehet, hogy egy ideig nem fogják árulni Magyarországon. Az a baj, hogy nincs most más, tartós örömforrásom. Az alkotás mindig is ingadozó, az embernek vagy van ihlete, vagy nincs. Filmet, sorozatot nézni nem szeretek. Ha mégis rávetemedem, akkor az nem kapcsol ki, hanem ellenkezőleg, megtelik a fejem a sok képpel, ingerrel, érzelemmel, és beleszédülök. Ugyanez a helyzet az olvasással. A vízipipázás viszont kikapcsol, jólesik, ahogy szétárad bennem, jólesik nézni a füstöt és közben a dalaimat hallgatni. De ez nagyon nem lesz jó hosszú távon.
Próbálok minél többet takarítani, mert az nekem is jó, ha tiszta a lakás körülöttem, de azt nem mondanám, hogy örömömet lelem benne. Ha egy kis ideig nem figyelek oda magamra, akkor belezuhanok a lebegő állapotba, ami ugye abból áll, hogy órákig ülök/fekszem egy helyben. Elfelejtek inni, elfelejtem időben bevenni az esti gyógyszert - ezáltal nem álmosodom el, és van, hogy csak reggel dőlök ki. Gyűlölöm ezt az állapotot. Gyűlölöm, amikor értékes órák, percek mennek el a semmire. Nem találom a helyemet, mert minden olyan zavaros. Képtelen vagyok nyitni a világ felé, irritálnak az emberek, de még a saját társaságom is.
Belefáradtam abba is, hogy magamnak írom a dalokat, történeteket, de senkinek nem nyújtok velük semmit, senkit nem érdekel. Töltögetek fel két írást a Merengő oldalra, de nem jön rá semmilyen hozzászólás. Egy jelentéktelen pont vagyok a világban. Egy senki.

Nagyon bizakodóan tekintettem a 2017-es év elé, de eddig okádék az egész. Rosszullétek, Sanyi sokat dolgozik, elveszítettük az egyik malackánkat, pocsék volt a születésnapom, és még sorolhatnám.
Próbálok abba kapaszkodni, hogy nyárra sok jó terv van kilátásban. Talán most, májustól jobb dolgok jönnek, lesz Eurovíziós Dalfesztivál, amit öcsivel együtt nézünk, jön a jó idő, aztán ki tudja.
Ez van mostanság velem. Most zárom soraimat, és megpróbálok a történeteimbe menekülni, hátha sikerül írnom pár sort valamelyikhez. Vagy csak ledőlök. Nem tudom.