Az évek során nagyon eltorzult a születésnappal kapcsolatos gondolkodásom. Az elmém ezt a dátumot jelölte ki arra, hogy valamiféle megváltásként betöltsön a lelkemben egy betölthetetlen űrt. Mindig túlságosan rágörcsöltem, a tinédzserkori magány és kiközösítés hatására ilyenkor fontosnak, nagyon-nagyon fontosnak és szerethetőnek akartam érezni magam, akit körülvesznek, akivel törődnek. Úgy két-három éve rájöttem, hogy ez nagyon egészségtelen hozzáállás és nem vezet semmi jóra, de a görcsösséget, azt, hogy várok valamit, amit nem is tudok megfogalmazni, továbbra sem sikerült kiűzni magamból - egészen mostanáig.
Nagyon sokat gondolkodtam erről a témáról, körbejártam magamban, próbáltam összerakosgatni a képet, hol és miért romlott ez így el bennem, mit akarok pótolni odabent ezzel a születésnap-mániával. Idén szándékosan nem rendeztem a baráti társasággal összejövetelt erre az alkalomra. Nem akartam megint csalódni magam miatt, a megnevezhetetlen elképzeléseim és hülye vágyaim miatt. Így hát most csak hátrahúzódtam, és úgy voltam vele, hogy amit kapok, azt örömmel fogadom.
Nagyon jól jött ki, hogy nem egyetlen kijelölt napon zúdult rám minden jóság, mert így másnap nem önthetett el az ürességérzet, több napra jutottak a köszöntések és ajándékozások. :)
Hatodikán, éjfél után két perccel kezdődött (aznap van a névnapom), amikor Sanyi elém állt egy szál rózsával és egy csokival. Aznap délután egy barátom is feljött, név-és születésnapi köszöntésre. Csütörtökön, nyolcadikán, azaz a születésnapomon Sanyival elmentünk inni a kedvenc helyemre. Korábban azt beszéltük meg, hogy nyolcadikán koccintunk az egészségemre, és tizedikén, hétvégén ráérősebben megünneplünk, ezzel kapcsolatban őt bíztam meg azzal, hogy kitaláljon valamit. Sokáig titok is volt, hova megyünk tizedikén. Az agyam itt akcióba lépett, elkezdtem beleélni magam egy elképzelésbe, hogy de jó lenne, ha a Game Up Pubba vinne. Tudom, tudom. Szörnyű tulajdonság, és folyamatosan igyekszem erről leszokni, csak a fejem kemény dió ilyenkor.
Így hát amikor csütörtökön iszogatás közben Sanyi elmondta, hogy egy sushi-étterembe visz, jött a lefagyás. A szokásos, belém épült "jaj ne, már megint valami közbejön, ami elszúrja a születésnapomat" démon. Hogy érthető legyen: korábban történt köztünk egy kis félreértés, egy szélsőségesebb lelkesedésem hatására Sanyi azt hitte, rajongok a sushiért. Én azonban simán csak megkívánom időnként, de nem rajongok. Ő szegényem ezáltal azt hitte, jó helyszínt választott. Én meg halkan elrebegtem neki: azt hittem, a Game up pubba megyünk.
DE! És itt jön a váratlan pozitív fordulat: a saját őrjítő összevissza igényeimen és vágyaimon áthatolt Sanyi bánatos tekintete, és vele együtt a gondolat, hogy az én drágám jót akart nekem. Egyszer csak megráztam magam, és bedobtam, hogy hívjuk fel a Game Upot, van-e szombatra még szabad asztaluk - ha van, menjünk inkább oda, ha nincs, hát megkérdezzük a vasárnapot. Nosza, telefon elő, és VOLT hely szombatra, ráadásul pont abban az időpontban, amikor menni akartunk. Leszerveztük, és ezután mindkettőnkről mázsás súly hullott le, hiszen lekussoltam azt a rohadt démont magamban, elhajtottam, és B-terven, megoldáson gondolkoztam, hogy kihozzuk a helyzetből azt, ami mindkettőnknek jó. Emellett pedig nem felejtettem el szépen megköszönni Sanyinak, amiért helyszínen agyalt és szervezkedett, hová menjünk a születésnapomon.
Tudom, hogy ez leírva nem tűnik nagy dolognak, de odabent, a lelkemben, a fejemben ez igenis egy hatalmas előrelépés, amit már nagyon szerettem volna megtenni, a saját és a szeretteim érdekében is. Tavaly ilyenkor, amikor nyolcadikán meg akartunk inni egy forró csokit, de zárva volt a kinézett hely, sírógörcsöt kaptam, hogy már megint közbejött valami rossz. Most meg képes voltam végre szembeszállni önmagammal, és ez akkora töltetet ad, annyira, de annyira boldog vagyok, hogy nem engedtem át magamat a negatív érzéseimnek, és MEGOLDOTTUK, SIKERÜLT!
Ezután nagyon-nagyon jól telt az a csütörtöki iszogatás, jó sokat ittunk, és rengeteget beszélgettünk, tartalmasan, önfeledten. :)
Másnap Sanyi odaadta a születésnapi ajándékaimat, négy gyönyörű Barbie babát a gyűjteményembe, illetve titokzatosan közölte, hogy a postán is vár rám egy küldemény valakitől. Elsétáltunk átvenni a csomagot, és nagyon meghatódtam, mert egy pécsi barátnőm, Dalma küldött nekem saját készítésű apróságokat, direkt azért, mert tudta, hogy állok a születésnap-parával, és elhatározta, nem hagyja, hogy rosszul teljen. :) Volt a csomagban két karkötő, egy filcfigura, egy nagyon-nagyon finom tea, és egy képeslap, gyönyörű sorokkal. :) Szóval a kilencedikét is beragyogta a szívet melengető öröm, boldogság.
Szombaton, tehát tizedikén Sanyival elmentünk napközben a Game Up Pubba, és nagyon jól éreztük magunkat. :) Este pedig átjött öcsim, hogy együtt nézzük a Dal című műsort, és ő is felköszöntött.
A családdal úgy beszéltük meg, hogy február 15-én beülünk ebédelni a Trófeába, és együtt megünnepeljük a februári ünnepelteket (bátyámnak ugyanis 25-én, anyunak meg 28-án van a születésnapja). Eszméletlenül jó volt, mindenki örült egymásnak, az ajándékoknak is, aztán meg jól bekajáltunk. :) Szóval engem ekkor köszöntött meg a családom. :)
És zárásként ma feljött hozzám egy másik kedves barátnőm, hogy utólagosan felköszöntsön, tőle is nagyon édes ajándékokat kaptam, és tök jól elbeszélgettünk meg nevetgéltünk. :)
Mindent összegezve: gyönyörű és szeretetteljes volt a születésnapom. Rengeteg szeretetet, törődést kaptam, ami meghatott, emellett felülkerekedtem a démonaimon, szembeszálltam önmagammal, végre sikerült egyszerűen csak elvárások és görcsösség nélkül hátradőlni, és szívből örülni mindennek: egy-egy jó szónak, egy ajándéknak, a szeretteimnek, annak, hogy ennyien szeretnek és gondoltak rám.
Köszönöm mindenkinek, aki fogta a kezemet, és hozzátett ahhoz, hogy ez az ünnep végre tényleg csodaszép legyen!
