2018. március 12., hétfő

Miért tűntem el?

Mostanság ritkábban jelentkezem új bejegyzésekkel. Ennek igazából több oka van. Az egyik, hogy a január végén történt incidens miatt kicsit meg vagyok szeppenve, és nem merek írni a nehezebb napokról, mert félek, hogy megint támadást kapok. Pedig hát ez hülyeség, legalábbis rossz hozzáállás, nem lenne szabad hagynom, hogy egy névtelen ember befolyásolja a blog sorsát. Ráadásul ez itt az én felületem, az én helyem, és több funkciója közül az egyik éppen az, hogy ide bátran kiírhassam magamból a nehéz, sötétebb gondolataimat, fájdalmaimat. Ha itt nem tehetném, hát hol? A nyomasztó, bántó érzéseknek szavakat kell adni, hogy kijöjjenek, és ezek a szavak aztán sorstársakon segítenek, hozzátartozóknak segítenek, hogy megértsék a dolgokat, mi zajlik odabent.

De ez csak az egyik oka az inaktivitásnak. A másik, hogy zajlik az élet, történnek dolgok, sokszor vagyok fáradt agyban, és ilyenkor nehezebben megy az írás. Aztán vannak dolgok, amikről nem is írhatok, mert nem csak engem érint, és nem teregetek ki másokról dolgokat. Így hát szelektálnom is kell, miről beszélhetek, miről nem.

Mindenesetre most itt vagyok, és röviden összefoglalom az elmúlt hetek említésre méltó történéseit.

Megint volt egy masszív rémálmos időszak, amikor minden éjjel durván rosszakat álmodtam; mindegyik belülről gyilkolós álom volt belső félelmekről, és ezek nagyon lehúznak. Ennek ellenére igyekeztem az ébren töltött órákat jól kihasználni, és bár a kedvemre azért rányomta a bélyegét a sok rémálom, de azért egész hatékony voltam. Írom a második regényemet, visszatértem a magazinomhoz, próbálok haladni a háztartással. Felvettem egy új dalt is.

Amellett kisebb változtatásokat viszek bele az életembe.
Az ivás örök problémám, nincs szomjúságérzetem, vagy csak nagyon ritkán, így simán elfelejtek inni, ha nincs a látókörömben, szorosan mellettem az üveg ital. A vizet egyszerűen nem bírom meginni. És most nem szeretnék kioktatós sorokat arról, hogy márpedig a víz milyen egészséges meg fontos, mert tudom, és elismerem, de ettől még nem megy. Az ivással kapcsolatos problémáimat egyelőre csak úgy tudom ellensúlyozni, hogy a jó íz motivál a folyadékfogyasztásra. Hogy jólesik inni az íze miatt. Az elmúlt hónapokban sajnos eléggé ráálltam a cukrozott, boltokban kapható ice teákra, és ez már eléggé zavart. Most elkezdtem átállítani magamat édesítőszeres almalére. Nálam ez azért nagy lépés, mert iszonyú finnyás és válogatós vagyok (hosszabb távon ezen is szeretnék valahogy változtatni), és mindig félek az új dolgok kipróbálásától. Eddig működik a dolog, szóval bizakodó vagyok.

A mozgással is elkezdtem megbarátkozni. Előszedtem az edzőpadomat, és az elmúlt két hétben egyre sűrűbben használtam (most szüneteltetem egy kicsit, mindjárt kitérek az okára), emellett pedig egy nagyon kedves barátnőmmel megegyeztünk, hogy eljárunk együtt úszni. Erről azt kell tudni, hogy nem vagyok valami jó úszó, elevickélek, siklás, hátúszás megy, de alapállásban nem tudok fent maradni, ha nem ér le a lábam, és a hason úszások csak úgy mennek, hogy lent van a fejem. Ennek ellenére két évvel ezelőtt megpróbálkoztam az úszással, hogy legyen valami mozgás az életemben. Van a közelünkben egy uszoda, oda elmentem, de a második alkalommal sikerült gyönyörűen lesérülnöm - a medencéből kifelé jövet beletérdeltem valami kiálló éles részbe, és csak úgy ömlött a vérem, a heg pedig azóta is ott van a térdemen. Szóval itt meg is szakadt az úszókarrierem. :D
Amikor Boróval, a barátnőmmel beszélgettünk az úszásról, felvetette, hogy eljárhatnánk együtt. Nagyon tetszett az ötlet, bár nehezen vettem rá magam, az első megbeszélt alkalmat el is odáztam. De a múlt héten elmentünk, megvettük a bérletet, és letudtuk az első közös úszást. :) Nagyon jól éreztem magam. A medence szélén voltunk, mert mint mondtam, megijeszt, hogy nem ér le a lábam, és kell a kapaszkodó. Boró végig nagyon kedves és türelmes volt velem, még biztatott is, milyen ügyes vagyok, meg hogy büszke rám. Nekiveselkedtem ugyanis annak, hogy megtanuljak feltartott fejjel úszni. A végére már kezdett is alakulni, remélhetőleg néhány alkalom, és jól fog menni. :) Tényleg sokkal jobb volt úgy úszni, hogy baráttal vagyok, akivel közösen mókázunk meg motiváljuk egymást.

Illetve szembenéztem még egy komoly félelmemmel az elmúlt hetekben: a fogászattal. Elég rosszak a fogaim, viszont rettegek a fogorvosoktól, és nem a fájdalom meg a beavatkozás miatt, hanem mert gyerekkorom óta úgy beszélnek velem szinte kivétel nélkül mindenhol, mint a szeméttel. Volt, amelyik csípős hangon megvádolt, hogy az én fogaim öt hete nem láttak fogkefét, ami nem igaz, mert rendszeresen mosom, és még sorolhatnám az ilyen megalázó helyzeteket. Emiatt már csak akkor merészkedem el fogorvoshoz, ha tényleg nagyon fáj. Na, el is ért a végzetem, elkezdett fájni, és először ugyan halogattam, de aztán erőt vettem magamon, és elmentem fogorvoshoz. Onnan átküldtek a szájsebészetre, röntgen, majd közölték, hogy két fogamat ki kell húzni, de ezt időpontra csinálják, menjek vissza két hét múlva. Addig pedig antibiotikumot kellett szednem. Annak hatására elmúlt a fájdalom, és vonzott a gondolat, hogy ne menjek vissza az időpontra, de tudtam, hogy végig kell csinálni, ha már vettem rá a bátorságot, meg az egészség miatt is persze. Úgyhogy múlt pénteken visszamentem, és kihúzták a két fogat. Most eléggé szenvedek az ínyemmel, fáj, és csak gyógyszerrel vészelem át ezeket a napokat, ami viszont betompít. Amíg túl nem vagyok ezen, addig kicsit szüneteltetek minden mást, az edzést meg az írást is. De aztán újult erővel nekivágok a folytatásnak, és még van egy-két rossz fogam, amiket rendbe kellene tenni. Kérdés, marad-e elég bátorságom hozzá, de jelenleg úgy vagyok vele, hogy most már akkor csináljuk végig, mentsük, ami menthető.

A fent leírt dolgok mind olyanok, hogy idő kérdése volt, mikor kezdem őket intézni. Kaptam az ívet több helyről, hogy "mozogni kell, az fontos" meg ilyenek, de ez nálam nem úgy megy, hogy megkapom a fejmosást, és ráállok. Ott van bennem, feljegyezve, hogy igen, ezzel kezdeni kellene valamit, de el kell jutnom arra a szintre, amikor egyszer csak megrázom magam, és azt mondom: "Na, most!"

Szóval most ezek foglalják le a mindennapjaimat. Aránylag jól vagyok, erősítenek a terveim, elhatározásaim, csak az alvás-rémálom témakör szív le még mindig, ami miatt gyakran vagyok fáradt, tompa, és nehezen fogalmazok. Pedig nagyon szeretném befejezni a második regényt, és ahhoz frissnek kell lennem szellemileg.
Most egyelőre legyek túl a fogíny-fájáson, aztán ha erőre kaptam, jöhet a többi projekt!