Zajlik az élet, és sajnos nem mindig jól. Most is nehezen kaparom össze az erőmet az íráshoz, mert rossz bőrben vagyok, de nem lelkileg, hanem fizikailag. Mindenesetre nem akarok eltűnni, ezért gondoltam, írok helyzetjelentést.
Mostanában rájár a rúd a családomra. Márciusban a nagymamám került kórházba, nemrég az apukámról derült ki, hogy lábon kihordott egy infarktust és rossz állapotban van a szíve.
Nekem pedig petefészekcisztáim vannak. Körülbelül négy hete kezdődtek a panaszaim, először csak hányingerem és ételundorom volt, időnként szédülés. Aztán felfedeztem, hogy január és február között volt egy nagyon nagy csúszás a menzeszemben. A márciusi pedig meg sem jött rendesen, nagyon nem voltam odalent rendben. Vártuk, hogy beinduljon a havibaj, és túl legyek rajta, hogy aztán mehessek orvoshoz, de miután húsvétkor is csak kisebb vérzésem volt, megpróbáltam időpontot kérni a nőgyógyászatra. Erre közölték, hogy ja, hát áprilisra már nincs szabad időpont, a májusi hónapot meg még nem nyitották meg, érdeklődjek később. Csodás. Úgyhogy nem érdekelt, odamentem időpont nélkül, mondván, sürgős.
Előtte egész éjjel nem aludtam egy szemhunyásnyit sem, és iszonyatosan féltem. Ugyanis sejtettem, hogy cisztákról van szó, mert 2015-ben is voltak, és hasonló tüneteket produkáltam most, mint akkor. Előző este Sanyival még vázlatot is írtunk, hogy milyen sorrendben milyen gondok jelentkeztek, háromszor is átolvastam, mielőtt bementem a rendelőbe.
Odabent azonban minden borult. Elkezdtem mondani, mi a problémám, de az orvos nem hagyta, hogy végigmondjam, folyton közbekérdezett, belém fojtotta a szót, többször is ezzel jött nekem: "jó, de az utolsó menstruációja mikor ért véget?" És nem volt képes végighallgatni, meg felfogni, hogy NEM ért véget, mert egy hete jön a vér kis adagokban. Addig csesztetett, amíg végül kaptam egy pánikrohamot az orra előtt, erre pedig annyit reagált, hogy "ha ebbe most belehergeli magát, hívnom kell a mentőt". Kösz. Aztán lekezelően mondta, hogy amiket elmondtam, azt okozhatja stressz is vagy bármi, ez még nem jelent semmit. Ott terpeszkedett flegma arckifejezéssel, és kb. meg sem akart vizsgálni addig, amíg nem közöltem, hogy 2015-ben már voltak cisztáim. Na, akkor megnézett, kiderült, hogy igen, megint ciszták. Menjek vérvételre másnap, és szedjek vérzéselállító gyógyszert.
A 2015-ös ciszta-ügyről azt kell egyébként tudni, hogy akkor ugyanez az orvos azt mondta, műteni kell, és továbbküldött a Margit kórházba, ahol heteken át vizsgálgattak, küldtek ide-oda, míg végül közölték, hogy ezt ugyan nem kell műteni, majd kimenstruálom őket. A doki pedig, aki elküldött a kórházba és akinél most is voltam, visszarendelt egy fél év múlva esedékes kontrollra. Na, most nekem 2015-ben volt a legtöbb mélyrepülésem és összeomlásom, több öngyilkossági kísérlettel, és visszatérő vendég voltam a pszichiátrián. Mindezek mellett igen, elfelejtettem a kontrollt.
Mivel bent volt a gépükben, hogy anno vissza kellett volna mennem, megkaptam, hogy ez most az én hibám.
Olyan szinten kiborított az orvos lenéző, bunkó stílusa, hogy utána még sokáig bóklásztam zokogva az utcán. Nem volt erőm hazamenni (egy óra az út oda is, vissza is), de az emberek jelenléte is irritált. Végül elbújtam a kedvenc gyerekkori helyemen, egy szegényesen felszerelt játszótéren, ami dombok között húzódik meg, és kevesen járnak arra. Ott végre le tudtam valamelyest csillapodni.
Az a szörnyű, hogy régen, 2009-2011 között ez az orvos kifejezetten kedves és szimpatikus volt. De 2015-ben már mogorvábban fogadott, és egy ismerősöm, aki szintén hozzá járt várandósan, szintén úgy vette észre, hogy sokat változott a doki rossz irányba.
Másnap elmentem a vérvételre. Megvan az eredmény, amit vissza kellene vinnem az orvoshoz, hogy aztán kitalálja, merre tovább. De nem vagyok hajlandó ahhoz a paraszthoz visszamenni. Egy ismerős javasolt egy szerinte nagyon kedves doktornőt, sajnos csak heti egy rendelése van TB-sen, szerdán elmegyek hozzá a laboreredménnyel, és majd ő megmondja, mi legyen.
Sajnos sok a fájdalmam, múlt csütörtök óta felerősödtek az alhasi és derékfájások, főleg ha mozgok, tehát még a lakásban történő közlekedés is nehézkesen megy. Sokat nyomom az ágyat, kába vagyok és erőtlen. Mindezek miatt sajnos a sportolással, edzéssel is le kellett állnom, úszás kilőve a vérzéses dolgok miatt, és mint írtam, fáj a mozgás.
Szóval ez van most aktuálisan velem.
De azért jó dolgok is történnek. A Merengő oldalról megismertem néhány nagyon kedves lányt, akikkel Facebookon csoportbeszélgetésbe kezdtünk, és most már kb. két hete minden nap hosszasan eldumálunk. :) Ez nagyon sokat jelent nekem, mert kevés emberrel érintkezem, és jó érzés új arcokat megismerni, akik ráadásul ilyen szimpatikusak. :)
A második regényemmel is haladok, lassan, de biztosan. Ha minden igaz, már csak két fejezet van hátra, és ezzel befejeződik a történet. Ezután kicsit pihenek, és a hobbiírásaimmal fogom szórakoztatni magam, aztán ha összeszedtem az erőmet, belevágok a harmadik regénybe.
